A juttatások beállítását dolgozónként, a főmenü "Dolgozók" menüpontjából kiindulva, a kiválasztott dolgozó nevére vagy a "Szerkesztés" ikonra kattintva kezdhetjük meg.
A dolgozói adatlap bal oldalán található menüpontok közül a „Juttatások”-at kiválasztva, a juttatások listanézetére jutunk, ahol a képernyő jobb felső részén található, zöld, „+ Új juttatás” gomb megnyomásával, legördülő listából választhatjuk ki, hogy milyen juttatást szeretnénk rögzíteni:
A prémium az állandó béren kívüli juttatás kategóriájába esik, ami annyit jelent, hogy az erre vonatkozó megállapodásban rögzített feltételek mellett a prémium összege kötelezően kifizetendő. A Norma lehetőséget ad a prémium előre történő paraméterezésére, vagyis annak meghatározására, hogy mikor, milyen "mérföldkövenként", milyen feltételek mentén, mekkora összeg fizethető ki.
A rögzítés elindításához kattintsunk a Prémiumkitűzés szövegére lenyitva az Új Juttatás legördülőjét.
Ezt követően az alábbi felületre jutunk:
Az új prémiumkitűzés megadására szolgáló felületen a következőket kell rögzíteni:
- a prémiummal jutalmazott projekt, feladat, vagy egyszerűen csak a megfigyelt időszak tartamát, mégpedig a hatályba lépés hónapjának, illetve az "Érvényesség vége" mezőben az időszak végének hónapját;
- a kifizetés ütemezését, amelyet az időintervallum meghatározását követően és annak alapján láthatóvá váló "Kifizetés ütemezése" részben tehetünk meg (itt havi bontásban adható meg a prémium ütemezési terve);
- az elbírálót, aki a feltételek teljesülését később a Normában rögzítheti, illetve megadhatja, hogy mekkora mértékű prémium illesse meg a dolgozót. A prémiumkitűzések elbírálását csak az erre jogosult felhasználók végezhetik el, mely jogosultságot a felhasználók menüben lehet beállítani;
- a maximálisan elérhető bruttó keretösszeget, melyet a dolgozó a feltételek 100%-os teljesítése esetén kap.
Fontos: a kifizetések ütemezésének havi lebontásában a megadott százalékértékek összegének 100%-nak kell lennie. A program jelzi, ha a kifizetések ütemezésénél meghatározott százalékok meghaladják vagy nem érik el a 100 %-ot. |
További, opcionális lehetőségeink:
- szabadszavas mezőben rögzíthetjük a kifizetés feltételeit (például mutatószámokat vagy az elbírálás módszerét)
- az "Indoklás" mezőbe a már kifizetésre került összegekkel kapcsolatos megjegyzést írhatunk - a lenti ábrán ez a "Jóváhagyva" szó;
- a fenti ábrán látható "Megjegyzések" mezőben lehetőség van egyéb, tetszőleges információ rögzítésére.
Az űrlapot az oldal bal alsó részében található, zöld “Mentés” gomb segítségével lehet elmenteni. A mentést követően a rendszer visszanavigál a "Juttatások" menü listanézetére.
Prémiumok összesített megtekintése
A bal oldali főmenü "Dolgozók" menüpontját választva a dolgozók összesített nézetéhez jutunk - a korábbiaknak megfelelően. A felület felső részén található "Tárgyhavi juttatások" legördülő menüben az "Összes prémium megtekintése" lehetőséget választva juthatunk a prémiumok összesített nézetéhez:
Rákattintva a szövegre látszik az összes prémium.
Ahogyan látható, a lista tartalmazza azokat a dolgozókat, akikhez korábban prémium-kitűzést rendeltünk. Az oszlopok a prémiumok alapadatait foglalják össze. Látható, hogy az egyes dolgozókhoz rendelt prémiumok esetében mennyi a keretösszeg, mik az aktuális esedékességek, ki az elbíráló, illetve hogyan alakulnak a tárgyhavi tervek és a tárgyhavi megítélt összegek, illetve százalékok. A kifizetés oszlopban látható folyamatábra azt jelzi, hogy a teljes keretösszeg milyen arányban került eddig kifizetésre: a zöld szakasz a már kifizetett összegeket jelzi, a sárga az odaítélhető összegeket, a piros ellenben azokat, amelyek esedékessége lejárt, de még nem kerültek jóváhagyásra, illetve kifizetésre.
A Norma részletes tájékoztatást is ad a különböző a kifizetések állapotáról. Amennyiben az egérrel a színes folyamatábra szalagjára visszük az kurzort, egy felugró ablakban olvashatjuk a részletes összefoglalást:
Összevetés céljából érdemes az A. Ádám Juttatásaihoz rögzített Prémiumkitűzést visszakeresni, a ceruza ikonra kattintva meg is nyílik a részletezés.
Hasznos lehet ugyanis összevetni, hogy miként is látjuk A. Ádám prémium-kifizetéseit a fenti ábrán és hogyan is festenek prémiumának részletei a tételes beállításokat tartalmazó oldalon:
Az összes prémium megtekintése felületen a folyamatábra piros színe jelzi a ki nem fizetett, nem megítélt juttatást, a zöld a megítélt részt, a sárga pegig ami még nem eldöntött, aminek az esedékessége nem járt még le.
Fontos: a prémiumok összesített nézetét csak az arra jogosult felhasználók láthatják. |
Ahhoz, hogy a fentiek szerint rögzített prémium megjelenjen az adott dolgozó havi keresetének összegében, szükséges annak elbírálása. Amennyiben az adott felhasználónak van prémium-elbírálási feladata, a harangnál értesítés jelzi ezt (ld. részletesen: 4.1.3. cikk Értesítések című témakörét.
Az elbírálást az alábbi módon teheti meg az arra kijelölt elbíráló.
A dolgozói lista tetején található „Tárgyhavi juttatások” gombra kattintva, egy lenyíló menüben két opció jelenik meg:
- Prémiumok elbírálása,
- Összes prémium megtekintése.
A "Prémiumok elbírálása" opciót választva jutunk az elbíráláshoz szükséges felületre.
Az alábbi felületen a kötelezően kitöltendő oszlop, illetve adat a "Megítélt prémium". Itt választhatunk, hogy a tárgyhavi terv szerinti összeget, illetve százalékot szeretnénk jóváhagyni, vagy tetszőleges értéket adunk meg - eltérve a korábban rögzített ütemezéstől:
Fontos: amennyiben tetszőleges értéket adunk meg, az nem lehet nagyobb, mint az adott időszakra tervezett maximum. |
Az "Indoklás" mezőben a döntés szabadszavas magyarázata rögzíthető - használata opcionális.
A képernyő jobb oldalán a kiválasztott dolgozóhoz rögzített prémiumkitűzés részletei láthatók.
A prémiumok elbírálását a képernyők alján található "Mentés" gomb megnyomásával lehet elmenteni.
A juttatások beállítását dolgozónként - a prémiumkitűzés esetéhez hasonlóan - a bal oldali menü "Dolgozók" menüpontjából kiindulva, a kiválasztott dolgozó nevére, vagy a szerkesztés ikonra kattintva kezdhetjük meg.
A dolgozói adatlap bal oldalán található menüpontok közül a „Juttatások”-at kiválasztva, a juttatások listanézetére jutunk, ahol a képernyő jobb sarkában található, zöld, „+ Új juttatás” gomb megnyomásával, legördülő listából választhatjuk ki, hogy milyen juttatást szeretnénk rögzíteni. Mozgóbér rögzítéséhez válasszuk a "Mozgóbér" opciót:
Új mozgóbér hozzáadása
Adott hónaphoz társítható juttatás, amely nem kerül átvitelre egy következő hónapra.
Új mozgóbér hozzáadásakor az "Új mozgóbér" felületen az alábbi adatokat kell megadnunk:
- tárgyhó,
- bruttó összeg.
A megjegyzés mező szabadon szerkeszthető, opcionálisan tölthető ki.