A korábban feltöltött dolgozói adatokat lehetőségünk van módosítani, mégpedig a dolgozói lista összesített nézetében, a dolgozók sorainak elején látható "Szerkesztés" gomb segítségével, vagy az adott dolgozó nevére kattintva. Mindkét módon a dolgozói adatlapra jutunk, ahol elvégezhetjük a szükséges változtatásokat. A módosításokat a "Mentés" gombbal tudjuk tárolni, a "Mégsem" gombbal pedig elvetni.
Az adatok módosításánál a szoftverben figyelmeztető szöveg segíti munkánkat.
A Foglalkoztatás, Bérezés, Távolléti díj, Munkaidő-beosztás, Foglalkoztatási munkaórák száma, FEOR blokkon szöveges sávja végében az "óra" ikonra kattintva betöltődnek a módosítási előzmények, az adott változtatásra vonatkozóan.
A megnyíló felületen további szerkesztésre és új adat feltöltésére van lehetőségünk:
A naptár ikon segítségével megadható a Hatálybalépés tetszőleges dátuma:
Mentést követően egyrészt visszajelzést kapunk az adat sikeres módosításáról az oldal job felső sarkában, illetve láthatóvá válik az új érvényben lévő adatunk a megfelelő hatálybalépéssel.
Munkalapok szerkesztése
A dolgozói listában minden munkavállaló mellett elérhetők a hozzá rögzített munkalapok, a sor elején lévő naptár gomb segítségével.
A gomb megnyomásával ezek listájára jutunk (annak a dolgozónak az adatait látjuk, akit választottunk) majd a szerkesztés gombbal a kiválasztott nap jelenléti ívére jutunk.
Itt lehetőség van megtekinteni, módosítani (szerkesztés gomb) illetve törölni a korábbi adatokat.
A törlés kiválasztásával figyelmeztető üzenet jelenik meg, illetve visszakérdez a program, hogy biztosan törölni akarjuk-e a dolgozó jelenléti ívét.
Gyakorlatilag ugyanarra a felületre jutunk a Munkalap ikon segítségével, mintha a Munkalapok listanézetében beállítottuk volna egy adott dolgozóra a szűrést, mely által megkapjuk a hozzá rögzített munkalapok listáját.
A felülethez kapcsolódó bővebb információk elolvashatók a 9.1.3 A Munkalapok megjelenése, rendezés, szerkesztés és szűrés cikkben és ahhoz tartozó témakörökben.